teniszlabdák monoton cuppogása

-De, hidd csak el, jót fog tenni neked a friss levegő.- lengette a brossúrát a férfi.

-Abban nem kételkedem. De nem lehetne akkor már kicsit közelebb a parthoz?

A férfi idegesen fújtatott és két kezével az étkezőasztalra támaszkodott. 

-Figyelj. Ez egy nagyon jó lehetőség. Mindig is erre vágytunk, és most itt van. 

Ez volt az első nyár, amióta egy szem fiuk kirepült a fészekből, és abban megegyeztek, hogy egy kis változás nem árthat. Marie-t kifejezetten rosszul érintette az a plusz-egy hiánya, még mindig nem szokott hozzá, hogy kisebb adagokat főzzön. Hiába tudta, hogy egyszer ez a pillanat el fog érkezni, 28 év úgy tűnik nem volt elég ahhoz, hogy felkészítse magát. Fiatalon esett vele teherbe, már nem is emlékszik, milyen volt, amikor ő maga csak egy személy volt és nem Donoghue-ék. David a mechanikai mérőműszer gyárban kapott állást a beszerzési osztályon, több várossal odébb. Havonta egyszer-kétszer járt haza, vasárnaponként. Akkor templomba mentek, és együtt ebédeltek a kakukkos óra ketyegését hallgatva. David gyakran részletesen ecsetelt olyan témákat, amik a szüleit nem érdekelték, de anyja támogatóan bólogatott vagy éppen rosszallóan csóválta a fejét, ahogy hallgatta. Majd délután ismét autóba ült és nyikorogva kitolatott a kavicsos felhajtóról. Marie akkor már azon gondolkodott, melyik vasárnapi ruháját viselje a következő alkalommal. 

-Úgy vélem, a testmozgás sem ártana neked.- folytatta a férfi. 

Marie nem kérdezett rá, hogy a férje miként érti ezt, nem akart olyan választ hallani, amit később nehezen felejt el. 

A kis ezüstből kifele bámult az anyósülésen. A házak egyre ritkásabbá váltak, ami rossz hír. A földeken szüretre várt megannyi hektárnyi takarmánynövény.

-Már jó ideje nem láttam boltot.- motyogta az ablaknak. 

-Nem probléma. Itt az autó.- felelte a férfi miközben az fekete bőr kesztyűjét igazgatta a kormányon. 

Jogosítvány és vezetői tudás hiányában ez nem sok vigaszt nyújtott neki. A jövőtől való félelem után, úgy döntött, most már ideje egy kicsit a múlt miatt is aggódni. Huszadjára is végigpörgette fejében az indulás előtti teendői listáját. 

-A hátsó ajtót is bezártuk?- aggodalmaskodott. 

-Nyilvánvalóan bezártuk. 

-De van emléked róla, hogy bezártuk? Vagy csak úgy véled logikusnak találtuk ott és akkor bezárni a hátsó ajtót és csupán feltételezés?

-Biztos vagyok benne, hogy nyilvánvalóan bezártuk. 

Fehér kapuhoz értek, aljában egy őrrel. A férfi váltott vele néhány szót, mire az őr komótosan, nyögdécselve elhúzta a kapu egyik, majd másik szárnyát. A kerítésen belül oázisnak tűntek a zöld golf pálya szerű dombocskák és fehér épületek, a hajladozó tönkölybúza tenger után. A kis ezüst leparkolt az ötödik vagy talán hatodik kis bitumenes zsindely tetejű ház előtt. A férfi izgatottan rángatta ki a csomagokat hátulról, a kulcsot kétszer is elejtette a sietségben. Csomagokkal, botladozva szaladt be a házba és gyermeki bájjal csodálkozott rá hétköznapi dolgokra. 

-Látod, drágám? Itt elektromos a gáztűzhely. Nem kell majd a fránya gyufával babrálnod. 

Marie tenyerébe rejtette hüvelykujját, a múltkori égés begyógyult helyét. Kimérten szemügyre vette a kialakult helyzetet, arcvonásainak szigorúan parancsolt. Persze a férfi ezzel nem foglalkozott, de szimplán csak abból kifolyólag, hogy nem vette észre. A televízió készülék gombjait csavargatta, izgatottságában az ajkába harapott. 

Marie az emeleten az ablakon kinézve szabályos formába rendezett teniszpályák sokaságát látta elnyúlni, a salak vérként piroslott a fű zöldje mellett. A férfi kuncogása visszafogottan ért fel hozzá, ezt bájosnak találta. Megengedett magának egy halvány mosolyt, de csak addig, amíg vissza nem ért a földszintre. 

Másnap teniszlabdák monoton cuppogása ébresztette, dühösen a plafonra bámult. Hat óra fele járt, a szomszédok már kitartóan edzettek a júniushoz képest hűvös reggelen. A férfinak hűlt helyét találta az ágyban, felöltözött és leereszkedett a lépcsőn. 

-Óh, hát ébren vagy. Remek!- pillantott rá a férfi, szemüvege fölött. 

-Ébren. Hogy remek-e, azt nem tudom.- kávét öntött magának a kotyogósból. 

A férfi szűk rövidnadrágban nyújtásra hajazó mozdulatokat tett a tolóajtónál. 

-Szép napunk van, nemdebár?

-Be kell szereznünk füldugókat.- mondta a csésze tartalmának. 

-Jaj, ne legyél már ilyen savanyú. Nekem zene füleimnek.

Felkapta és megpörgette ütőjét. 

-Öltözz fel, addig bemelegítek.- sietett ki, az ajtót nyitva hagyva maga mögött. 

Marie nagyot kortyolt a hideg kávéból. 

-Szép napunk van, nemdebár?- szólt a férfi a kerítésen át a szomszédoknak kocogás közben. 

Nem véletlenül kezdett mindenki más hamarabb a pályán, mire Marie kiért, a nap sugarai túl erősnek bizonyultak, sokan addigra már árnyékba húzódtak. A férfi magas térdemeléssel köröket futott a pálya szélén, vörös port verve maga körül. Marie vadonatúj, rózsaszín ütőjét markolászva óvatosan lépett a salakos talajra. 

-Gyakoroljuk a szervát.- ötletelt a férfi, majd a szervát kezdte gyakorolni.- Üsd vissza!- kiáltott.

Ám a labda a hálón nem jutott át. A munkagépek zaja a sövényen túl emlékeztette Mariet Davidre, és arra gondolt, ma este imádkozni fog érte. És remélte David is imádkozik érte. Összeszedte bátorságát és kijelentette:

-Nem szeretnék teniszezni.

-Akkor legyél a labdaszedő!- vetette oda a férfi, miközben a neon labdát forgatta a kezében, szemgolyóitól pár centiméter távolságban.- Szerintem gond lehet a labdával. 

Marie finoman, de határozottan leejtette az ütőjét és karjait összefonta maga előtt. A férfi felnézett és rosszallóan sóhajtott. 

-Egy valag pénzt kifizettünk. Megtennéd, hogy legalább úgy csinálsz, mint aki élvezi? 

Marie megfogadta, hogy soha nem fog úgy csinálni, mint aki élvezi, és fogadalma mellett ki is tartott, élete hátralévő összes nyarán, amit a Fonák Rezidencián töltöttek.